Pozsgay: Reális volt a polgárháború veszélye

A rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából szervezett előadáson beszélt az egykori államminiszter.

WA
2014. 02. 08. 18:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából az Emlékpontban szervezett Rendszerváltó portrék című sorozat első előadásán Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárral beszélgetve az egykori államminiszter felidézte az akkor még a tényleges hatalmat gyakorló MSZMP főtitkára, Grósz Károly 1988. novemberi, polgárháborúval fenyegető, fehérterrort emlegető kijelentését.

Az egyetemi tanár szerint a pártfőtitkár beszédével a párttagság egy részét, a munkásőrséget, a hatalmi szervezeteket mozgósíthatta volna, az ő „hitük megrendítését”, legitimációjuk megsemmisítését szolgálták az 1956-ról mondottak.

Pozsgay Imre az Emlékpont zsúfolásig megtelt előadótermében több mint két órán át tartó beszélgetésen elmondta, a „népfölkelés” kifejezést már Lukács György, a második Nagy Imre-kormányban miniszteri tisztséget vállaló filozófus is használta 1956-tal kapcsolatban.

A 168 óra című műsorban 1989. január 28-án elhangzott interjút követően a politikus először február 3-án, a hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyár sportcsarnokában állt a nyilvánosság elé. Visszaemlékezése szerint a több ezer ember itt ujjongva, tapssal fogadta.

A mai magyar politikai helyzetről szólva Pozsgay Imre kifejtette, a Fidesz hozzá hasonlóan felismerte, egy társadalmi közösség nemzeti egység nélkül nem tartható fent. A vezető kormánypárt ugyanakkor elismeri azt is, hogy a diktatúrát túlélő keresztény kulturális hagyományok ma is támaszt tudnak nyújtani az embereknek.

Az MDF „tönkremenetelével” a népiek elvesztették azt a politikai erőt, amely a parlamentáris szinten a nyilvánosság előtt tarthatná őket, népi baloldal pedig ma nincs – fogalmazott a professzor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.