Szili: Párturalom helyett demokráciát

Az elmúlt huszonöt évben nem volt társadalmi párbeszéd, nem történt konszolidáció – mondta pártja kampánynyitóján Szili Katalin.

VZ
2014. 02. 15. 21:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt huszonöt évben nem volt társadalmi párbeszéd, nem történt konszolidáció – jelentette ki a független országgyűlési képviselő, majd úgy folytatta, hogy az elmúlt negyed évszázad nem hozott gyarapodást: elmaradt a vidék felemelkedése, a privatizációs szerződések felülvizsgálata, a kis- és középvállalkozások csak a gondokkal küzdenek, nem oldódott meg a pártfinanszírozás, nem történt meg a felzárkóztatás.

Mint mondta, ciklusról ciklusra görgették tovább ugyanazokat problémákat. „Az önmagukat demokratának kikiáltó politikai erők nemzetietlenek, a magukat nemzetinek tartó erők pedig nem elég demokratikusak” – fogalmazott Szili Katalin. Kijelentette, az elmúlt 25 év alatt a magyar társadalom a politikai osztály áldozatává vált. Szili Katalin elmondta, a KTI egy szociálisan elkötelezett erő, amely nemzeti értékeket konzekvens módon képviseli. A KTI szerint lehetőséget kellene biztosítani arra, hogy határon túli magyaroknak ne csak választók, hanem választhatóak is legyenek – emelte ki.

A KTI szerint fontos lenne megteremteni a parlamenti képviselők visszahívhatóságát, valamint megoldani a pártfinanszírozást. A privatizációs szerződések teljesítését és betartását át kellene nézni. Egy közösségnek tudnia kell, hogy kiknek a zsebébe vándorolt a vagyona – mondta Szili Katalin, majd azt a kérdést tette fel: „azoknak a zsebébe vándorolt-e, akik magukról azt mondják ma, hogy ők a baloldaliak?”

Szili Katalin szólt arról, hogy a KTI programja szerint a fiatalkori munkanélküliség visszaszorítása érdekében minden iskolából kikerülő gyereknek egy vagy akár hároméves gyakornoki programban kellene részt vennie, megelőzendő azt, hogy gyakorlat hiányában ne kapjon munkát. Közölte azt is: pártja egyetért a rezsicsökkentéssel.

Szili Katalin azt mondta, elnézést kell kérnie – mások helyett is – azoktól, akik az elmúlt huszonöt évben azt hitték, hogy a baloldal az baloldal, akik úgy érzik, a nemzetgazdaságot kifosztották. A kampánynyitó kongresszus követő sajtótájékoztatón Szili Katalin elmondta, az országos listáról a következő hetekben döntenek majd.
Kérdésre válaszolva közölte: 15 százalékos választási eredményt tartana sikernek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.