Több pénz jut a közösségi gépjárműpark fejlesztésére

A gépjárműpályázatokat már elbírálták, az autókat hamarosan megkapják a nyertesek.

WL
2014. 02. 06. 16:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta: az elmúlt év végén jelentette meg a szaktárca a vidéki alapszolgáltatások fejlesztését szolgáló pályázatát, amelynek keretében lehetővé vált a tanyás térségek és a kistelepülések – az 5000 főnél kevesebb lélekszámú települések – közösségi célokat szolgáló, ötévesnél idősebb gépjárműparkjának megújítása.

Hozzátette: az alapszolgáltatások fejlesztését szolgáló program eredetileg 10 milliárd forintos keretösszegű volt, a pályázati forrás megnövelését a maradványpénzek elköltésének lehetősége teremtette meg. Ezért volt lehetőség a programon belül több gépjárműre pályázni a tervezettnél, és növelni a 6 milliárd forintos összeget. A gépjárműpályázatokat már elbírálták, az autókat hamarosan megkapják a nyertesek.

Az államtitkár emlékeztetett: a pályázók nettó 10, 5, valamint 3,5 millió forint értékű gépjárművekre, mikrobuszokra, terepjárókra és személygépkocsikra pályázhattak. Az elsődleges cél a tanya- és falugondnoki hálózat járműparkjának megújítása volt. De emellett pályázhattak gépkocsira például a települési önkormányzatok, civil szervezetek és az egyházak is.

Összesen 883 nyertes volt a pályázaton. Ők több mint 900 új járművet szerezhetnek be a régiek helyett. Az államtitkár példaként említette a polgárőr egyesületeket, amelyek így mintegy 150 gépkocsit kaphatnak, a falugondnokok pedig 331 új gépjárművel cserélhetik le az öt évnél idősebb autóikat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.