Több száz család otthona újult meg

A VIII. kerületben tizenkét társasház újult meg, további 28 önkormányzati bérház felújítása pedig rövidesen kezdődik.

KG
2014. 02. 13. 13:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a megújult 12 társasház mintegy 500 családnak ad otthont, további egy ház pedig május végére készül el. Ezek felújítása több mint 500 millió forintba került. A továbbiakban 28 önkormányzati bérház is megújul, az önkormányzat 1,8 milliárd forintot fordít a 700 családot érintő beruházásra.

Az alpolgármester tájékoztatása szerint a Magdolna negyed program harmadik üteme 57 ezer négyzetméter közterületet is érint: mintegy 1 milliárd forintot költenek három fő helyszín, a Fido tér, a Teleki tér és a Kálvária tér megújítására. A közbeszerzések már lezárultak, a munkálatokat tavasszal kezdik, és várhatóan késő ősszel befejezik.

Sára Botond jelezte: az építési beruházások mellett 2015 májusáig 600 millió forintot fordítanak szociális felzárkóztató programokra, munkahelyteremtésre, drogprevencióra és bűnmegelőzési tanácsadásra.

Józsefváros tavaly 3,8 milliárd forint támogatást nyert el a Magdolna negyed program folytatására az Új Széchenyi Tervből, és ezzel Budapest legeredményesebben pályázó kerülete lett ebben a ciklusban. Kocsis Máté (Fidesz–KDNP), Józsefváros polgármestere korábban arról számolt be, hogy a városrehabilitáció közvetve 12 ezer embert érint a Kálvária tér, a Teleki tér, a Dobozi tér és a Fiumei út által határolt területen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.