Túlzsúfoltak voltak az óvodák, bővítenek

Hatvan férőhelyes óvoda építését kezdték meg Budaörsön, nagyrészt uniós forrásból.

BL
2014. 02. 28. 5:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Ildikó Emese tájékoztatása szerint noha jelenleg kilenc óvoda működik a csaknem 28 ezer lakosú Pest megyei településen, ezek az intézmények ugyanúgy túlzsúfoltak, mint a két bölcsőde, ezért is pályázott az önkormányzat a férőhelybővítésre.

A Rózsa utcában lévő egyik tagóvoda mellett a kivitelező, a Progress-B’90 Zrt. hozzákezdett a mintegy 250 millió forintba kerülő új intézmény építéséhez. A költségekből 200 millió forintot uniós támogatásból fedez az önkormányzat – tette hozzá a sajtóreferens.

A tervek szerint a három csoportszobát, valamint tornaszobát, melegítőkonyhát, logopédiai foglalkoztatót, orvosi szobát, fedett és nyitott teraszokat, udvart, illetve kiszolgálóhelyiségeket magában foglaló, akadálymentes óvoda augusztus közepére készül el, megnyitása októberben várható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.