Védetté nyilvánították Kádár sírhelyét

A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság többségi döntéssel védettnek minősítette Kádár János síremlékét.

WL
2014. 02. 12. 17:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Munkáspárt elnöksége az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében úgy vélekedett, hogy „Kádár János a magyar nemzeti történelem kiemelkedő egyénisége volt, hosszú éveken át Magyarország miniszterelnöke, egy történelmi korszak meghatározó személyisége”. Éppen ezért sírjának gondozása a nemzet és a mindenkori kormány feladata, függetlenül attól, ki hogyan vélekedik Kádárról és a szocializmusról – indokolták.

A Magyar Munkáspárt azt írta: a szocializmus és Kádár János szellemi örökösének tekinti magát, ezért vállalja a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben lévő nyughelyének megváltását a következő 25 évre, ennek érdekében pedig országos gyűjtést szervez.

A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. MTI-hez eljuttatott közleményében hétfőn azt írta: nem kívánja megszüntetni Kádár János sírhelyét, illetve a munkásmozgalmi parcellában lévők sírhelyét sem, ellentétben egyes sajtóorgánumokban sugalltakkal.

Rámutattak: „erre a BTI-nek sem joga, sem szándéka nincs, és nem is volt sohasem”. Bár a parcella sírhelyei, ezen belül Kádár János sírhelye sem védett a kegyeleti törvényben foglaltak szerint, de maga a sírtábla (mint a Fiumei úti sírkert jelentős része) műemléki védelem alatt áll. A BTI szakmai és jogi megítélése szerint a parcella, illetve a sírhelyek védettségéig viszont az újraváltás lehetőségét a jogszabályi keretek között biztosítaniuk kell a sírok felett rendelkező természetes személyek, jogi személyiségek, szervezetek, illetve örököseik, vagy esetleges jogutódjaik számára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.