A Klik tanulmányainak célja a hatékonyabb működés

A tanulmányok alapján hozott intézkedések beépülnek a központ működésébe.

MD
2014. 03. 05. 17:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelték: az Emberi Erőforrások Minisztériuma annak érdekében, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a lehető leghatékonyabban működjön, több szempontból vizsgálta a szervezet tevékenységét. A Klik az ország legnagyobb munkáltatójaként egy előzmény nélküli szervezet, ezért szükség van a működésével kapcsolatos tapasztalatok folyamatos, több szempontú elemzésére, vizsgálatára, esetleges korrekciójára – rögzítették.

A tárca rámutatott: a belső használatra készült tanulmányok célja, hogy még hatékonyabbá tegyék a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működését. Az elkészült munkaanyagok alapján meghozott intézkedések már eddig is beépültek és a jövőben is beépülnek a központ mindennapi működésébe – jelezték.

Az Index írása szerint Szabó Balázs miniszteri biztos – a Kliket szintén bíráló – tanulmánya mellett az elmúlt hetekben elkészült egy másik átfogó tanulmány is, amely szintén alapvető működési problémákra mutatott rá a Kliknél. A tanulmányt Pölöskei Gáborné, az Emmi főosztályvezetője jegyzi. A főosztályvezető több jelentős oktatási szervezetben betöltött vezetői poszt után tavaly októberben került a minisztériumba az intézményfejlesztéssel foglalkozó főosztály élére, és egy átalakítási koncepciót tett le a miniszter asztalára – írták.

Az Index birtokába került tanulmány szerint a Kliket ugyan az igazságos és egyenlő hozzáférést biztosító intézményrendszer kialakítása érdekében hozták létre, de az eddigi tapasztalatok „szükségessé teszik a Klik működésének racionalizálását”. „A jelenlegi szervezeti rendszerben nem különülnek el kellően a feladatok, keverednek a hatáskörök, az erős centralizálás működési nehézségeket eredményez. Egy ilyen nagy rendszernél, amely közvetlenül 120 000 pedagógus munkáját kell, hogy támogassa, valamint a tanulók mindennapjaira hatással van, fontos a pontos feladat meghatározása, a felelősségi, feladatszintek jó elhelyezése” – idézte a portál a tanulmányt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.