A miniszter beszédében idézte a mondást, miszerint fegyverek között hallgatnak a múzsák, majd felvetette, hogy ha ezt megfordítjuk, ha a múzsák, a lélek és a szellem emberei beszélnek egymással, inspirálják egymást, akkor „hátha előbb-utóbb elhallgatnak a fegyverek”. Ez lenne az értelme a párbeszédnek – tette hozzá.
Balog Zoltán hangsúlyozta, szólni kell, beszélgetni kell, mert a hallgatásnál, az elhallgatásnál nincs rosszabb. Hozzátette, akkor és ott kezdődik a baj, ha vannak, akik elhallgatnak, akik nem akarnak beszélni egymással, mert azok előbb-utóbb el is fordulnak egymástól és ellenségekké is tudnak válni. Olyan gondolkodást kell indítani a magyarság és a zsidóság kapcsolatáról a fiataljainkban, hogy a jövőben sokkal nagyobb megértéssel tudjunk egymás felé fordulni – hangsúlyozta.
Mint hangsúlyozta, az elhallgatásnál nincs rosszabb. Hozzátette, őszintén kell beszélnünk egymással, mert magukban mindenfélét gondolunk a másikról, miközben nem ismerjük jól a másik felet. Magyarországon a többség ki van éhezve az őszinte, tiszta beszédre – jelentette ki.
A II. Vatikáni Zsinat által 1965-ben kiadott, a katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról szóló Nostra Aetate kezdetű nyilatkozatból kiemelte: „nem kívánja a zsidókkal való párbeszédet a holokauszt tragédiájára leszűkíteni”. Hozzátette, ezt a „nagy, megkerülhetetlen követ mi sem akarjuk megkerülni, hanem szembe akarunk nézni vele”, a Biblia tanulmányozásával, a teológiai és testvéri párbeszédekkel lehet elérni egymást. Úgy vélte, hogy így lehet közelíteni a tragédiához, a bűnökhöz is, amelyeket valóban nehéz megbocsátani. A miniszter beszélt arról, hogy a zsidó oktatási kerekasztallal két éve párbeszédet folytat a tárca a Nemzeti alaptantervről, s megállapodtak olyan megfogalmazásokban, szövegekben, amiket mindkét fél el tud fogadni.
Korzenszky Rihárd tihanyi bencés perjel szerint a II. Vatikáni Zsinat a katolikusok számára nagy erejű összegzés volt, ugyanakkor feladatok megfogalmazása is. A Nostra Aetate kezdetű dokumentum hangsúlyosan figyelmezett: „az összes népek közösséget alkotnak, egy az eredtük is, hiszen Isten telepítette be az emberi fajjal az egész földet” – idézte.