Hende: Határozott lépéseket tettünk a jó irányba

Aláírták a megállapodást a honvédségi dolgozók béren kívüli juttatásairól.

PR
2014. 03. 11. 11:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárca vezetője kiemelte: a Magyar Honvédség személyi állománya a múlt évben is kiemelkedően helytállt. Példaként említette, hogy a honvédségi technika, a helikopterek, a búvárok, illetve a nagyszámú, jól képzett személyi állomány nélkülözhetetlen segítséget jelentett a minden idők legnagyobb dunai árvize elleni védekezésben is.

A kormány mindezeket is figyelembe véve döntött idén arról, hogy amíg a közszolgálati életpályamodellt – azon belül is a katonait – teljes körűen be nem vezetik, a honvédségi altiszti és szerződéses legénységi állomány januárig visszamenőlegesen havi 10 ezer forintos illetménykiegészítésben részesül. Hende azt mondta: a költségeket tekintve az idei év több tekintetben előrelépést jelent, határozott lépéseket tettek a jó irányba.

A Magyar Honvédség személyi állományának 2014. évi, egyes, illetményen kívüli juttatásairól szóló megállapodást Hende Csaba, Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke, Zsiga Imre, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke és Kelemen József, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke írta alá.

Czövek János azt hangsúlyozta: hosszabb távon azt szeretnék elérni, hogy a közszolgálati életpályamodell bevezetésével a katonák is kapjanak béremelést, de a mostani megállapodást jelentős állomásnak tartják a katonák 20 százalékos illetményemeléséhez vezető úton. Kiemelte: a jelenlegi megállapodásnak része a tárcánál működő béren kívüli juttatási rendszer 2013-as szintjének megőrzése. Ezenfelül a tárca minden alkalmazott számára további havi 1000 forintos bankköltségtérítést biztosít, a szerződéses legénységi állománynak pedig 10 ezer forintos ruházati költségtérítést fizetnek.

Zsiga Imre elmondta: a honvédségnél csaknem hétezer közalkalmazott dolgozik, ők sem mondtak le a bérfejlesztésről. Kiemelte ugyanakkor, ismerve az idei költségvetést, azon belül is a honvédelmi tárcáét, úgy véli, a mostani megállapodással maximális szinten kihasználták a lehetőségeket.

Kelemen József nyugállományú altábornagy is üdvözölte a megállapodást. Kitért arra: a juttatások értékén felül fontosabb, hogy az elmúlt években jó együttműködést tapasztalt a munkaadói és a munkavállalói oldal között.


A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.