Letétben az őszödi hanganyagok?

Vezető szocialista politikusok között számtalan megbeszélés volt a balatonőszödi beszéd elhangzása után – mondta Zuschlag János.

2014. 03. 29. 4:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hat nappal azután nyitott bankszámlát a fővárosi MagNet Bankban Simon Gábor, hogy lapunk beszámolt Ausztriában rejtegetett majdnem negyedmilliárd forintos vagyonáról – tudta meg a Hír Televízió. Az MSZP bukott elnökhelyettese a botrány kirobbanása után ismerősén keresztül helyeztetett el 75 millió forintnak megfelelő devizát a fővárosi bankban Gabriel Derdak névre kiállított bissau-guineai útlevelével. Eközben a Bors azt írta: a Simon házaspár árulja XVIII. kerületi házát, amely körülbelül 25 millió forintot érhet.

Ismert, hogy a börtönviselt volt MSZP-s képviselőnek nemrégiben jelent meg a könyve, melyben súlyos állítások olvashatók a szocialista párt ténykedéseiről. Zuschlag többek között arról ír, Gyurcsány is tudott azokról a pályázati visszaélésekről, amelyek miatt Zuschlagot elítélték. Beszámolója szerint a döntési listákat Gyurcsány és a kabinetje is átnézte, ráadásul a komolyabb pályázatoknál maga határozta meg a tennivalókat.

 

Szili továbbra is tagad


Szili Katalin továbbra is tagadja, hogy ő lett volna az egyik kiszivárogtatója az őszödi beszédnek. Az MSZP egykori vezető politikusa azzal érvel, hogy már mindent elmondott az üggyel összefüggésben, és személyiségi jogi pert is indított a Szegedi Törvényszéken Szabó Bálint ellen. Az egykori DK-s aktivista volt az, akinek egy korábbi nyilatkozatából arra lehetett következtetni: Szekeres Imre és Baja Ferenc mellett Szili Katalin is részt vett a Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra hozatalában. „Én ebben már mindent elmondtam, peres eljárás van folyamatban, soha nem is volt közöm ehhez a történethez” – hangsúlyozta Szili Katalin.

 

Szilvásy szerint Zuschlag hazudik

 

A Gyurcsány-kormány titokminisztere szerint hazudik Zuschlag János. Szilvásy Györgyöt egy másik ügy bírósági tárgyalása előtt kérdezte a Hír TV, ahol azt mondta: nem tud semmilyen hangfelvételről az őszödi beszéd kiszivárogtatásával összefüggésben. Kérdésre válaszolva azt mondta, kizárt, hogy az ő minisztersége idején iratokat tüntettek volna el az őszödi anyagból.

 

Az őszödi beszéd kapcsán a héten kiderült az is, hogy a nemrégiben elhunyt Welsz Tamás, aki a Simon-ügyben is érintett volt, hangmérnökként dolgozott abban a csapatban, amely az MSZP megbízásából 2006 májusában rögzítette Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét. A lap szerint Welszt is kihallgatta a titkosszolgálat, amikor a beszéd kiszivárogtatóját keresték.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.