Lezárhatja a BKK a villamostendert

A járműveket a spanyol CAF szállíthatja Budapestre.

WL
2014. 03. 03. 20:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BKK hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság megerősítette a BKK álláspontját, miszerint a Skoda ajánlata érvénytelen. A bizottság határozata kimondja: a cseh gyártót a BKK jogszerűen zárta ki a műszaki referencia hiányosságai, illetve a gyártó cégstruktúrája, offshore háttere miatt. A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye.

A járműbeszerzés eredményeként a 37 villamosból álló flotta első járművei 2015-ben érkezhetnek meg a fővárosba. A BKK kétféle villamost vesz: a rövidebb, 34 méteres villamosok a 3-as vonalra, valamint a 2014 tavaszától kiépülő budai fonódó villamoshálózatra, azaz a 17-es, a 19-es és a 61-es vonalra kerülnek. A nagyobb, a Combino villamosoknál is valamivel hosszabb, 56 méteres szerelvények a meghosszabbított 1-es vonalon közlekednek majd.

Az első 34 méteres szerelvények 2015 szeptemberében, az 56 méteresek pedig 2016 márciusában érkeznek meg. A szerződés lehetőséget biztosít további 87 villamos szállítására is, az opcióval újabb forrás rendelkezésre állása esetén élnek majd.

Az új járművek teljes hosszban alacsonypadlósak, a kisebbek 200, a nagyobbak 345 utast tudnak szállítani, szélességük 2,4 méter lesz. Mindegyik jármű légkondicionált lesz, felszerelik térfigyelő kamerákkal és a Futár utastájékoztatási rendszerrel is.

A tavaly nyáron indított közbeszerzésen négy értékelhető ajánlat volt: a Ganz–Skoda, a spanyol CAF, a német Siemens és a svájci Stadler adott be dokumentumokat. A BKK augusztus 23-án adta ki az eljárást lezáró döntését, amely ellen a Ganz–Skoda jogorvoslati eljárást kezdeményezett, két közbeszerzési döntőbizottsági eljárás is volt a hiánypótlások és újraértékelés miatt, ez jelentős késedelmet okozott a villamosbeszerzésben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.