Négy tornaterem és egy uszoda épül Nógrádban

A beruházások az idén kezdődnek a köznevelési infrastruktúra-fejlesztési program keretében.

MD
2014. 03. 05. 22:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A létesítményeket a tankerületeken keresztül az állam üzemelteti majd. A kormány a jövő héten egyeztet a települések vezetőivel a részletekről, így a létesítmények helyéről, méretéről és a megvalósítás üteméről – közölte a kormánypárti politikus.

A képviselő ismertette: a helyszínek kiválasztása előtt a kormány azt mérte fel, hogy hol vannak sportlétesítmény-fejlesztési hiányosságok. Példaként mondta, hogy Nagyorosziban 140 iskolás tanul, és csak tornaszobájuk van, vagy Balassagyarmaton hatezer diák van, a vonzáskörzetben 15 ezer, de legközelebb Vácon, Nagykürtösön és Salgótarjánban van uszoda. A létesítményeket 8 és 16 óra között a köznevelésben, ez időn túl a szabadidős tevékenységben, a tömeg- és versenysportban használhatják majd – mondta.

A sajtótájékoztatón Csach Gábor (Fidesz–KDNP), Balassagyarmat alpolgármestere azt mondta, nagy viták zajlanak a képviselő-testületben az ellenzéki és a kormánypártok között arról, hogy helyes volt-e a köznevelési reform. Úgy fogalmazott: ez a nap jó példája annak, hogy rendkívül jó döntést hozott a kormány, mert nem lehet az önkormányzatok felelősségére hagyni a köznevelést, így az egészség és a sport kérdését sem. Balassagyarmaton soha nem lett volna uszoda, ha az állam nem vállalja a működtetését, mert a város ennek költségét nem tudná finanszírozni – tette hozzá az alpolgármester.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.