A Pollack Mihály által tervezett egykori Ludovika Akadémia felújított épülete előtt Orbán Viktor miniszterelnök Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Vas Imre, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes tagja, Patyi András, az egyetem rektora, Fürjes Balázs, az intézmény felújításáért felelős kormánybiztos, valamint Szánti Gábor, az egyetem diákönkormányzatának elnöke közreműködésével vágta át ünnepélyesen a nemzeti színű szalagot. Ezután harangszó kíséretében kinyílt az épület főkapuja, jelezve, hogy új helyén megkezdte működését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem központja.
A magyar nyelvű önálló magyar tisztképzés központjául szolgáló Ludovika Akadémia felállításáról 1808-ban döntött az Országgyűlés. Az épület alapkövét 1831-ben tették le, s 1836-ra fejeződött be az építkezés. A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia 1872. november 21-én nyílt meg és szolgálta a magyar honvédtisztképzést 1944-ig.
A Ludovika campus megvalósításáról és a Ludovika újjáépítéséről 2012 májusában döntött a kormány, s a kiemelt beruházásért Fürjes Balázs kormánybiztos felelt.
Az egyetem kápolnájában tartott ünnepségen Fürjes Balázs elmondta, hogy 1944-ben az utolsó végzős tisztek között volt édesapja is, így személyesen is kötődik a Ludovikához. Mintegy hetven éven keresztül a „szétesés és az enyészet” jellemezte az épületet, de elhatározták: „ha törik, ha szakad”, 2014 tavaszára újjáépítik a Ludovikát – hangoztatta Fürjes Balázs, hozzátéve: most a Ludovika készen áll a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fogadására.
Kitért arra is, hogy a főépület után a Ludovika campus további épületei is építésre készen állnak, az ehhez szükséges engedélyeket megkapták. Ezzel együtt újjáépítik az Orczy-kertet uszodával, sportcsarnokkal. Otthonosabb, rendezettebb, élhetőbb lesz a Józsefváros – hangsúlyozta Fürjes Balázs.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!