A pár tucat ember a portást félrenyomva mégis bement, mondván: érvényes szerződése van a helyi teniszklubnak a tornaterem bérlésére az iskolával. Ezt az intézmény alkalmazottja az igazgatóra hivatkozva cáfolta, majd rendőrt hívott.
Bajnai Gordon a Fideszt okolja a történtekkel kapcsolatban. A politikus a Facebookon a focimeccsről azt írta: „persze a Fidesz ezt is megpróbálta megakadályozni, de nem hagytuk!”
Az MTI úgy tudja, hogy a kötetlen szabadidős programra Takács István, illetve az összefogás térségbeli országgyűlési képviselőjelöltje, Szabó Imre invitálta meg a városban reggeltől tartózkodó (előtte Fót alagi részét bejáró) volt miniszterelnököt. A programot a szórólap tanúsága szerint előre meghirdették, s mint azt Takács mondta, péntekig semmi nem utalt arra, hogy a tanítási időn kívül az iskolát működtető önkormányzat visszakozott volna. Pénteken is csupán „kósza hírek” érkeztek arról, lehet, hogy mégsem tarthatják meg a meccset, de az írásos engedélyt senki sem vonta vissza – tette hozzá, kiemelve: „nem politikai, hanem sportrendezvényről van szó”.
Szabó Imre, a baloldali összefogás országgyűlési képviselőjelöltje megdöbbenését fejezte ki a történtek miatt, felvetve: miért ne lehetne egy barátságos meccsen megmutatni, hogy egy kampány „nem csak ordítozásból állhat”. A játék megakadályozására irányuló törekvést „pitiáner dolognak” nevezte.
A meccs rendben véget ért.