Az új kódex csaknem kétszerese a hatályosnak, 1596 paragrafus, ami javarészt abból fakad, hogy a korábban külön törvényben szabályozott családjog és társasági jog is a Ptk. része lett.
A közelmúltban Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára arról beszélt: az új kódex életszerűbb szabályokkal erősíti a jogbiztonságot, a szabályozás mintegy fele változik részben vagy teljesen. A változások javarészt a bírói gyakorlatban kialakított és bevált megoldásokon alapulnak, ami megkönnyíti majd a jogalkalmazók munkáját.
Székely László, a kodifikációt koordináló miniszteri biztos korábban elmondta: a Ptk.-t előkészítő jogtudósok alapvetően azzal a szemlélettel végezték munkájukat, hogy a bírói gyakorlatban jól működő rendelkezéseket nem szükséges változtatni. Nem változtak az évszázados alapelvek sem, továbbra is a jóhiszeműség és a tisztesség a jogok gyakorlásának alapja.
A kódex megalkotói szerint az egyén autonómiáján alapul, egészére a megengedő szabályozás jellemző, mely szerint amit a törvény nem tilt, azt szabad, a rendelkezések többségétől pedig a felek közös megegyezéssel eltérhetnek. A kötelező szabályokat többnyire a gyengébbik fél védelme indokolja, például a fogyasztóvédelemben.
A családjogban az élettársak jogviszonya rendezettebbé válik, az élettársak és házastársak jogai közelednek egymáshoz, a házassági vagyonjog szabályozása pedig bővül, a házassági vagyonjogi szerződések segítségével a házastársak maguk dönthetik el, hogyan rendezik vagyoni viszonyaikat. Ennek különösen nagy jelentősége lehet a vállalkozói és a családi vagyon elkülönítésénél.
Kőrös András kúrai bíró korábban egy szakmai rendezvényen arról beszélt: az új Ptk. családjogi könyvének alkalmazásakor a családi és az egyéni érdekek összhangjára kell törekedni. A családjogi bíró feladata a méltányos rendezés, a felek érdekeinek jóakaratú mérlegelése, és ebben nem lehet csupán az a szempont, hogy ki volt a hibás, illetve, hogy a konfliktusban ki legyen a nyertes és vesztes.