Utóbbi be is következett. Idén februárban kapott arról értesítést, hogy rögzítették adatait a központi hitelinformációs rendszerben (korábbi nevén bankközi adós- és hitelinformációs rendszer), amelyet a pénzintézetek közösen tartanak fenn azért, hogy kiszűrjék a megbízhatatlan adósokat. Aki erre a listára felkerül, hitelképtelenné válik mindaddig, amíg nem törlik onnan.
Kerestük az ügyben a Banif Plus Bankot is – amely honlapja szerint egyébként 2007-ben és 2008-ban körülbelül 25 ezer autóhitel-szerződést kötött –, hogy megtudjuk, miért nem foglalkoznak a bíróság jogerős ítéletével, és hogy a döntés fényében miként fordulhatott elő, hogy ügyfelük az adóslistára került. Arra is szerettünk volna választ kapni, hogy egy érvénytelen hitelszerződés alapján mi a magyarázat a fenyegetőzésre. Telefonon először azt közölték, nincs kommunikációs igazgatójuk, arra pedig nincs lehetőség, hogy a vezetőséggel beszéljünk. Ezt követően személyesen kerestük fel őket budapesti székhelyükön, ám itt sem jártunk sikerrel. Mindössze annyit mondtak, hogy a munkatársak közül a legtöbben ebédelnek, nem lehet őket zavarni. Végül lapzártánkig sem kaptunk válaszokat a banktól.
A teljes cikket a Magyar Nemzet szombati számában olvashatják.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!