Ezt várja április 6-ra az Ipsos

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

50 százalék körüli a biztos szavazó pártválasztók aránya – állapítja meg a közvélemény kutató.

NT
2014. 04. 05. 12:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz támogatói közül 250 ezren elképzelhetőnek tartják, hogy a Jobbik felé mozdulnak el, ugyanakkor 100 ezer Jobbik-szavazó a kormánypárt esetleges támogatásában gondolkodik.

A kormányváltók és az LMP között is lehet még szavazói mozgás. Az összefogás hívei közül 150 ezren gondolkodnak az ökopárt támogatásán, de 100 ezer LMP-s lehetőségként kezeli, hogy az ötpárti szövetségre szavaz.

Ha az aktív bizonytalanok is elkötelezik magukat valamelyik párt mellett, akkor a részvétel 55-60 százalék közé emelkedhet. Ha viszont úgy szavaznak, ahogy az a kutatásban megfogalmazott attitűdkérdésekre adott válaszok alapján várható, akkor minden párt arányosan bővítheti táborát, a végeredményt ez jelentősen nem befolyásolja.

Az Ipsos a mostani kutatásból származó információkat és a korábbi becslések során megszerzett tapasztalatokat figyelembe véve azt prognosztizálja, hogy a Fideszţ–KDNP-lista támogatottsága 40-45 százalék között lehet, míg az ellenzéki szövetség eredménye 26-31 százalék között valószínűsíthető.

A Jobbik listájára feltehetően 19-23 százaléknyi arányban voksolnak majd, míg az LMP 4-6 százalékot érhet el. A Lehet Más a Politika bejutása akkor a legvalószínűbb, ha a részvétel 60 százalék alatt lesz.

Az országos listát állító pártok közül az említetteken kívüli 14 politikai erő egyike sem fog bejutni a parlamentbe, de kisebb mértékben ők is befolyásolják a végeredményt – állapítja meg az Ipsos.

Az ország felnőtt népességét életkor, nem, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentáló felmérés március 28. és április 3. között készült személyes megkérdezéssel. A kutatás a listás erőviszonyok feltárására alkalmas, az egyéni választókerületek esélyeinek bemutatását nem teszi lehetővé – közölte az Ipsos.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.