Ebben látta ugyanis a garanciát az ORÖ és az Orbán-kormány együttműködésének folytatására. Annak a garanciáját, hogy a hazai romapolitika véglegesen eltávolodjon a baloldal által gerjesztett botránypolitizálástól, s az új roma szakpolitikáknak beérjen a gyümölcse a 2014–2018-as kormányzati ciklusban – áll a dokumentumban. Az ORÖ a közleményben megköszöni „roma honfitársainknak a történelmi jelentőségű részvételi arányt a 2014-es választásokon, s egyben biztosít minden, Magyarországon élő romát, hogy az új Országgyűlésben nemcsak szószóló útján, hanem kormányzati szinten is ellátja képviseletüket”.
Kontrát Károly szerint a kormány elmúlt négyéves munkájának köszönhető a jó választási eredmény. A politikus, aki a Fidesz–KDNP jelöltjeként az első helyen áll a Veszprém megyei 2. számú egyéni választókerületben, hétfőn kifejtette: a rezsicsökkentésnek, a munkahelyek és a nyugdíjak megvédésének, a bérek emelkedésének, a gazdaság növekvő pályára állásának, azaz annak köszönhető a jó választási eredmény, hogy az emberek jobban élnek. Hozzátette: folytatni szeretné azt a munkát, amire a választók vasárnap igennel szavaztak.
Az összesen tizenhét települést, egyebek mellett Budaörsöt és Budakeszit is magában foglaló Pest megyei 2-es választókerületben az oktatás és a közlekedés ügyeinek előmozdítása a legfontosabb cél – mondta a térségben a vasárnapi választáson ismét első helyen végző Csenger-Zalán Zsolt hétfőn az MTI-nek.
Az előző ciklusban is a Fidesz–KDNP-t erősítő politikus, Zsámbék polgármestere azzal indokolta tervét, hogy körzetében nagyon sok fiatal, illetve kisgyermekes család él. A közelmúltban nemcsak nekik, hanem választókerülete mind a 44 ezer háztartásába kiküldött egy kérdőívet tartalmazó levelet, melyben arra keresett választ: mi tetszett, s mi nem a 2010 óta velük, körülöttük történtekből, s min kellene változtatni – mondta „sajátos piackutatásáról” a régi-új képviselő.
A visszaérkezett több mint 3 ezer válasz is arra ösztönöz, hogy a 17 településen élőkkel együtt kell munkálkodni – fogalmazott a politikus. Hozzátette: a jó ügyek érdekében akár az „ördöggel” is szövetséget köt.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!