Moszkvai ingatlanügy: ősszel kezdődhet a tárgyalás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Megérkeztek a jogsegélykérelmek a Székely Árpád és társai ellen indult büntetőügyben.

MNO
2014. 04. 14. 9:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A belügyi közlemény szerint a nyomozók megállapították, hogy a képviseletet első lépcsőben 21,3 millió dollárért vette meg a luxemburgi bejegyzésű Diamond Air cég a magyar hatóságoktól (akkori áron mintegy 511 millió rubelért), az orosz régiófejlesztési minisztériumnak pedig már 3,5 milliárd rubelért adta el. A vizsgálati szervek értékelése szerint az orosz állami költségvetést több mint 2,5 milliárd rubeles vagyoni kár érte.

A kereskedelmi képviselet épületének eladása ügyében a magyar hatóságok is vizsgálódnak. A Központi Nyomozó Főügyészség 2009. november 30-án különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt rendelt el nyomozást az egykor a magyar állam tulajdonában és a Külügyminisztérium kezelésében álló épület 2008-as értékesítésével kapcsolatban.

2013. május 7-én a főügyészség Székely Árpád volt nagykövetet különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, Horváthné Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium volt államtitkárát hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettével vádolta meg. Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatóját, valamint a társaság két volt vezető beosztású és egy beosztott munkatársát társtettesként elkövetett bűnpártolás vétségével, valamint valamennyiüket folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségével is megvádolta az ügyészség.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.