Az esélyekről megjegyezte, először érzik úgy, hogy „nekünk áll a zászló”. „Nem lottón nyertük ezt az esélyt, megdolgoztunk, gyakran évekig szenvedtünk érte” – fogalmazott, hozzátéve: az esély nem azonos a győzelemmel, április 6-án, vasárnap kell nyerni. Azt javasolta a jelenlévőnek, ezt mondják el rokonaiknak, munkatársaiknak is, az aktivistáknak pedig azt, hogy be kell kopogtatni mindenhová. A választás kulcsszereplőinek nevezte a nőket, a szavazást pedig családi ügynek, ezért arra kérte az asszonyokat: vezényeljenek riadót vasárnap. „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” – zárta beszédét Orbán Viktor.
A miniszterelnök beszéde előtt Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, Borsod megye 7. számú választókerületének fidesz–KDNP-s jelöltje azt mondta: felkészültek a választásokra, és már a következő négy év feladatát is meghatározták. Szólt arról is, hogy a kormány vidéket támogató politikájának köszönhetően Dél-Borsod a korábbiakhoz nem mérhető eredményeket tud felmutatni. Megjegyezte: a választókerület egészébe mintegy 44 milliárdos forrás érkezett az elmúlt négy évben.
Saját kampányszerepéről mesélve felidézte, hogy rúgott kezdőrúgást, két százéves hölgyet is felköszöntött, töltött hurkát, ültetett cseresznyefát, és fellépett egy együttessel, sőt megmutatta, hogy még zongorázni is tud. A kampány egyik tanulságának nevezte, hogy a szocialisták nemcsak időben – reggel, délben meg este – hazudnak, hanem térben is, az egész országban, „a vidéki fullajtárjaik is”. A Jobbik vidéki programja szerinte bírósági feljelentésekből és hazudozásokból áll, és báránybőrbe bújt farkasnak nevezte Vona Gábort.
Mezőkövesden mintegy ezer ember gyűlt össze a Kavicsos-tó mellett, a jelenlévők megtöltötték a templom előtti teret. A bő egyórás rendezvényre többen nemzetiszínű zászlóval vagy szavazásra buzdító, fideszes transzparenssel érkeztek, amelyet a rendezvényen többször is egyszerre emeltek a magasba. Volt, aki Tállai Andrást ábrázoló táblát, mások Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyéb településeinek transzparensét tartották kezükben. Egy táblán azt szerepelt: „Jó az irány, kapitány!”, egy másikon az: „Éljen a kormány!”
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!