Szanyi az ATV-ben okozott botrányt

Az MSZP fenegyereke háromszor is náci sasnak nevezte Orbán Viktort kedd este az ATV stúdiójában.

MNO
2014. 04. 08. 19:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megkezdődtek a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó budapesti emlékmű építésének munkálatai – közölte a Kormányzati Információs Központ. A munkát egy kormányhatározat szerint május 31-ig kell befejezni. A határozat rögzítette: a kormány társadalompolitikai szempontból fontos célnak tartja, hogy Magyarország német megszállásának 70. évfordulója alkalmából megvalósuljon a megszállás áldozatainak emléket állító emlékmű Budapest V. kerületében, a Szabadság téren.

Az emlékműállítás tervét több szervezet és ellenzéki pártok élesen bírálták. Este tüntetők megbontották azt a kordont, amelyet az emlékmű talapzata köré állítottak az építők. A helyszínre a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja, Kerék-Bárczy Szabolcs jelentett be villámcsődületet.

Háromszor is náci sasnak nevezte Orbán Viktort az ATV-ben Szanyi Tibor az emlékmű építésének megkezdése miatt. Kálmán Olga műsorvezető mindannyiszor rendreutasította az MSZP-s politikust azzal, hogy ilyet nem mondhat, majd befejezte vele az interjút.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.