Választások: megjöttek a listás eredmények

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fidesz–KDNP 37, az MSZP–Együtt–PM–DK–MLP 28, a Jobbik 23, az LMP 5 országos listás mandátumot szerzett.

NT
2014. 04. 23. 17:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az április 6-ai választáson Kucsák 60 szavazattal győzött Kunhalmi Ágnes, a baloldali összefogás jelöltje előtt, a baloldali összefogás azonban megfellebbezte az eredményt megállapító országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság határozatát.

Hivatkoztak arra, hogy a választókerület 40-es számú szavazókörében a szavazatszámláló bizottság (szszb) tagjának nyilatkozata szerint olyan szavazatokat is érvényesnek fogadtak el, amelyeken csak alá volt húzva a jelölt neve, de nem volt a neve melletti karikában két egymást metsző vonal, a 10-es számú szavazókörben pedig – szintén az szszb-delegált nyilatkozata szerint – több olyan szavazat is érvénytelen lett, amelyen a választópolgár feketén fogó tollal nyilvánította ki akaratát.

A kétharmados parlamenti többség ismételt megszerzésével tovább nőtt a Fidesz politikájának legitimációja, a baloldal szereplése pedig az ellenzéki összefogásban részt vevők válságáról tanúskodik szakértők szerint. Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője kiemelte, hogy a Fidesz biztossá vált kétharmados parlamenti többségétől függetlenül is a korábbinál még egyértelműbb kormányzati felhatalmazást kapott nagyarányú választási győzelme és a baloldal több részre szakadása miatt.

Fidesz–KDNP (37 mandátum):

 

Balla György, Balog Zoltán, Bánki Erik, Bartos Mónika Éva, Bíró Márk, Dr. Budai Gyula, Dr. Czomba Sándor, Farkas Flórián, Dr. Gulyás Gergely Győző, Győrffy Balázs, Halász János, Dr. Hoffmann Rózsa Margit, Jakab István, Dr. Kerényi János, Kövér László, Kubatov Gábor, L. Simon László, Dr. Latorcai János Miklós, Mátrai Márta, Dr. Molnár Ágnes, Németh Szilárd István, Németh Zsolt Attila, Orbán Viktor, Dr. Papcsák Ferenc, Dr. Pesti Imre, Rácz Róbert, Dr. Répássy Róbert, Dr. Rétvári Bence Máté, Dr. Rubovszky György, Dr. Selmeczi Gabriella, Semjén Zsolt, Soltész Miklós, Szijjártó Péter, Dr. Tapolczai Gergely József, Dr. Turi-Kovács Béla, Varga József, Dr. Vejkey Imre

MSZP–Együtt–DK–PM–MLP (28 mandátum):

 

Bajnai Gordon, Bangóné Borbély Ildikó, Dr. Bárándy Gergely Péter, Dr. Botka László István, Demeter Márta, Dr. Fodor Gábor, Gúr Nándor László, Gyurcsány Ferenc, Harangozó Gábor István, Dr. Harangozó Tamás Attila, Heringes Anita, Dr. Józsa István, Kónya Péter, Korózs Lajos, Kunhalmi Ágnes, Dr. Legény Zsolt, Lukács Zoltán Géza, Mesterházy Attila, Dr. Molnár Csaba István, Dr. Molnár Zsolt Krisztián, Szabó Timea, Dr. Szakács László, Teleki László, Tóbiás József, Dr. Tóth Bertalan, Tukacs István, Dr. Vadai Ágnes, Velez Árpád

Jobbik (23 mandátum):

 

Ander Balázs, Dr. Apáti István, Balczó Zoltán György, Bana Tibor, Dúró Dóra, Egyed Zsolt, Farkas Gergely, Gyöngyösi Márton Balázs, Dr. Gyüre Csaba, Hegedűs Lóránt Gézáné, Kepli Lajos, Kulcsár Gergely, Magyar Zoltán, Mirkóczki Ádám, Novák Előd Attila, Sneider Tamás, Dr. Staudt Gábor, Szávay István, Szilágyi György, Vágó Sebestyén, Volner János, Vona Gábor, Zsiga-Kárpát Dániel Gábor

LMP (5 mandátum):

 

Ikotity István, Sallai Róbert Benedek, Schiffer András, Dr. Schmuck Erzsébet,  Dr. Szél Bernadett

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.