Pásztor István tegnap azt mondta, nem tesz feljelentést a történtek miatt, a rendőrség viszont a Kossuth téri inzultus után garázdaság miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított. Az MTI úgy értesült, hogy a tettes személye ismert a rendőrség előtt.
– Felháborító az az atrocitás, amelyet Pásztor Istvánnak kellett elszenvednie. Azoknak, akik leköpték, azoknak, akik a felakasztásáról beszéltek, el kéne gondolkodniuk a magyar nemzethez fűződő alapvető viszonyukról – vélekedett a Magyar nemzetnek Gulyás Gergely. A Fidesz politikusa felidézte, hogy Gaudi-Nagy az elmúlt négy esztendőben a Jobbik frakciójának egyik legaktívabb tagja volt, közte és a radikális párt között szoros a kapcsolat. Erre emlékeztetett a kereszténydemokrata Rétvári Bence is, aki szerint Gaudi-Nagy bizonyára okkal nem tagja az új Jobbik-frakciónak. Azt mondta, hogy emberileg és politikailag is értelmetlennek tartja a történteket. Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője pedig arról beszélt, hogy ez az agresszív támadás a nemzeti egység elleni támadás, a szélsőséges gyűlöletkeltésnek egy olyan megnyilvánulása, amely megmutatja a Jobbik igazi arcát.
Tiltakozott a teljes balliberális ellenzék is. Az MSZP-s Szanyi Tibor szerint nem ez az első alkalom, hogy a Jobbik, „egy ilyen szélsőséges, náci párt tagjai” erőszakosan és bunkó módon viselkedtek. Mint kifejtette, szakítanak azzal a politikával, hogy egyszavas válaszokkal intézik el a Jobbik felvetéseit, „fel kell venni a kesztyűt” és meg kell győzni a megtévesztett embereket arról, hogy hagyják el a Jobbik táborát. Az LMP álláspontja pedig az, hogy a VMSZ elnökét lehazaárulózók szavaikkal és tetteikkel nem az egyik legtekintélyesebb határon túli magyar politikust, hanem saját magukat becstelenítették meg.
A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció szóvivője egy sajtótájékoztatón arról beszélt, meg kellene fontolni a május 23-ra tervezett EP-vita lefújását. Indoklása szerint ugyanis az érintett pártok meggyőződhettek arról, hogy nem szabad leülni a Jobbikkal vitázni. A Magyar Nemzet az Együtt–PM-szövetségtől is kérdezte, hogyan vélekednek Gaudi-Nagy tegnap reggeli megszólalásáról, ám csak egy korábbi közleményüket ajánlották a lap figyelmébe. Abban arról írtak, hogy Bajnai Gordon, a szövetség vezetője telefonon beszélt Pásztor Istvánnal és – mint közölték – minden jóérzésű magyar ember felháborodását tolmácsolta a határon túli magyar politikusnak.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!