Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető egyetért Áder János köztársasági elnökkel, hogy ami a Parlament előtti tüntetésen történt, az „az egész magyar nemzet szembeköpése volt”. A hatóságok dolga, hogy fellépjenek azok ellen, akik túlmentek a véleménynyilvánítás jogi keretein – fűzte hozzá. „Az, ami akkor ott történt, szélsőséges és bunkó viselkedés volt. (...) A Jobbik ettől továbbra sem határolódott el, hiszen a Jobbik európai parlamenti listavezetője személyesen is támogatta” a demonstrációt – mondta Rogán Antal.
Az MSZP elnöke szerint Áder János köztársasági elnök megtette, amit államfőként megtehetett: kemény szavakkal ítélte el a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét ért támadást, Mesterházy Attila szerint azonban a Jobbik vezetőinek is meg kell követniük Pásztor Istvánt. Az MSZP elnök-frakcióvezetője pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében fontosnak tartotta, hogy minden politikai erő álljon ki az államfő szavai mellett, tegye egyértelművé, hogy megbocsáthatatlannak tartja az ilyen, indulat vezérelte politizálást. Kövessék meg ezért Pásztor Istvánt a Jobbik vezetői, Vona Gábor elnök és Morvai Krisztina EP-listavezető is – fűzte hozzá. Az MSZP elnöke méltatta Áder János személyes kiállását.
A Demokratikus Koalíció szerint Áder János köztársasági elnökhöz méltóan cselekedett azzal, hogy sajtótájékoztatón követte meg Pásztor Istvánt. Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke kiemelte, bár pártja több kérdésben vitában áll az államfővel, Áder János pénteki nyilatkozatát tiszteletre méltónak tartják. „Ha úgy tetszik, egy like-ot helyeztünk el a köztársasági elnök üzenőfalán” – mondta.
Az Együtt–PM tudatta: egyetértenek azzal, hogy a legfőbb közjogi méltóság elítélte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke megtámadását. Megengedhetetlennek tartják – írták –, hogy a véleményszabadság jegyében sértegessenek és leköpjenek egy másik embert, főképpen egy olyat, aki évek óta a határon túli magyarok képviseletének szenteli az életét.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!