A jobbikos politikust kivéve a testület minden tagja szerint megalapozott volt a beszámoló. Németh Szilárd (Fidesz) alelnök később azt mondta, hogy kép- és hangfelvételekre alapozott tájékoztatást kaptak, ami után egyértelművé vált, hogy Kovács Béla szervezett és konspirált kapcsolatot tartott fenn az orosz titkosszolgálattal. A Jobbik ugyanakkor ezt máshogy látja, ezért az ülés – egyébként 2043-ig titkosított – jegyzőkönyveinek nyilvánosságra hozatalát követeli.
Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke a Magyar Nemzet megkeresésére egyértelművé tette, hogy az ülés azon része, amelyen a szolgálatok számoltak be a kémügyről, minősített adatokat tartalmaz, így az biztosan nem lehet nyilvános. A Vona Gábor és Kovács Béla meghallgatásáról készült iratok esetleges megismerhetőségével kapcsolatban pedig az Alkotmányvédelmi Hivatal véleményét kérte.
Vona Gábor tegnap igyekezett bagatellizálni a lap információit, miszerint Kovács Béla egy most is aktív, volt KGB-ügynökkel osztott meg információkat. A Magyar Nemzet megírta, többször váltogatta a taxikat és a tömegközlekedési eszközöket, míg a „célállomáshoz” ért. A Jobbik elnöke erre úgy reagált, átgondolta ő is, érkezett-e már átszállással bármilyen találkozójáról.
Azt ugyanakkor elismerte, hogy felelősséget érez a Jobbik jelöltjeinek kiválasztása és munkájuk kapcsán is. Vona beszélt arról is, hogy még az országgyűlési választás előtt jelezték neki, hogy képviselőjük ellen támadás fog indulni, az informátor – állítása szerint – egy „Fidesz közeli sajtóterméknél dolgozó munkatárs” volt.
Közben kiderült az is, hogy Kovács Bélát a szegedi klinikán ápolják. A kémkedéssel vádolt jobbikos politikus a Jobbikhoz közeli Alfahír.hu hírportálnak adott interjújában azt mondta, épp szegedi lakossági fórumára tartott hétfőn, amikor rosszul lett, és csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhető, hogy elkerülte a szívinfarktust.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!