Ügyvezető nélkül marad a Mazsihisz

A vasárnapi budapesti közgyűlésen nem választottak meg senkit a posztra – közölte Heisler András.

BuL
2014. 05. 25. 19:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezet elnöke kiemelte: a mostani közgyűlés nem a megfelelő ügyvezető igazgató kiválasztását, hanem a tisztség betöltésének módját tárgyalta. Két lehetőségről esett szó: az egyik szerint a közgyűlés választja meg az új ügyvezető igazgatót, a másik szerint pedig a Mazsihisz vezetősége. A vasárnapi döntés alapján a közgyűlésnél marad ez a jog – mutatott rá.

Megemlítette, az eljárásrendnek megfelelően mintegy hat hét múlva tartanak ügyvezető igazgatót választó rendkívüli közgyűlést.

Heisler András szólt arról is, hogy a mostani közgyűlés elfogadta a szervezet tavalyi zárszámadását és az idei költségvetését.

Zoltai Gusztáv, aki 1991 óta töltötte be a Mazsihisz ügyvezető igazgatói tisztségét, április 9-én mondott le tisztségéről. Döntését azzal indokolta, hogy az idén betölti 79. életévét és munkakörének ellátása egyre nagyobb megterhelést jelent számára.

Heisler András korábbi tájékoztatása szerint Zoltai Gusztáv döntésében szerepet játszhatott a személyes megfontolás, illetve egészségi, szakmai meggondolások, valamint a Mazsihisz gazdálkodásának átvilágítása és a jövőbeli feladatok ismerete is.

A Mazsihisz elnöke április 13-án az MTI-t arról tájékoztatta, hogy meghívásos pályázatot írnak ki az ügyvezető igazgatói poszt betöltésére, és azt is közölte, hogy az új ügyvezető megválasztásáig a vezetőségi ülés döntése alapján ő veszi át a Mazsihisz ügyvezető igazgatói feladatait, a Budapesti Zsidó Hitközségben (BZSH) pedig ugyancsak az elnököt, Tordai Pétert bízták meg az ügyvezető igazgatói jogkör ellátásával.

Zoltai Gusztáv a BZSH ügyvezető igazgatói posztját is betöltötte.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.