Újra bevitték a rendőrök V. Lászlót

A kényszerintézkedésről szóló döntést Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője is megerősítette.

MNO
2014. 05. 24. 10:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bagoly Bettina a nyomozás érdekeire hivatkozva részleteket nem közölt, csak annyit mondott, hogy az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség folytat eljárást és nem az ellene eddig eljáró Központi Nyomozó Főügyészség, vagyis egy új ügyről van szó.

Az őrizetbe vételről elsőként a Bors számolt be. A lap szombati számában azt írta: rendőrautók szállták meg pénteken azt a II. kerületi utcát, ahol a főrendőrök korrumpálásával és adócsalással gyanúsított V. László lakik. A hatóság emberei előbb házkutatást tartottak a korábban negyven szórakozóhelyet üzemeltető férfinál, majd bilincsben vitték el.

A V. László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, néhány hónappal később, májusban fogták el az első gyanúsítottakat, köztük rendőröket is.

A gyanú szerint V. Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt. Neki dolgozott egy másik civil gyanúsított, V. István, akinek az volt a feladata, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, a konkurens szórakozóhelyeken viszont a rendőrök razziákat tartsanak. Az ügyben több akkori magas beosztású rendőrtiszt ellen is eljárás folyik.

V. Lászlót 2013 májusában elengedték az előzetes letartóztatásból, és házi őrizetbe helyezték, majd 2013 decemberében a kényszerintézkedést lakhelyelhagyási tilalomra változtatták.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.