A szexbotrány után lángok csaptak fel Gyömrőn

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Összeégett palackot találtak a szexbotrányba keveredett Gyenes lemondását követelő politikus házánál.

VZ
2014. 06. 20. 18:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor a riporter megkérdezte, gyanakszik-e valakire, Gáspár elmondta, hogy már korábban is kapott fenyegetéseket, és bár bizonyítéka nincsen, nem tartja kizártnak, hogy a tűzeset összefüggésben van azzal, hogy korábban a város polgármesterét lemondásra szólította fel. Hozzátette: szomorú lenne, ha azt tapasztalná, hogy egy közéleti vita idáig fajul.

A Hír Televízió Célpont című műsorának készítői – akik Gyenes Levente polgármestert korábban hiába faggatták szexbotrányáról – Gyömrőre érkezve egyébként a polgármesteri hivatallal szemben olyan plakátokat találtak, amelyeken a város ellenségének minősítik a Hír TV egyik szerkesztőjét és Ducsai Sándort, a gyömrői Fidesz elnökét, akit szintén Hír TV-snek véltek.

Gyenes Levente polgármester szexorgiáiról a Blikk közölt fotókat, több felvételen egy nőről és az éjjeliszekrényről fehér port szív fel. Gáspár Krisztián ezután szólította fel lemondásra a településvezetőt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.