A HVG hetilap június 19-ei számában azt írta, hogy Tasnádi László a Belügyminisztérium III-as főcsoportfőnökségébe tagozódó III/II-2 alosztályon tevékenykedett századosként. A HVG hivatkozik a Heti Válasz egyik 2009-ben megjelent cikkére, amely szerint Tasnádi László több ügynökkel is kapcsolatban állt Nagy Imre kivégzett miniszterelnök 1989-es újratemetésén.
Szakmai és nem politikai munkát végez Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken egy más témában tartott sajtótájékoztatón. A kormánypárti politikus leszögezte: Tasnádi László régen is a rendvédelemben dolgozott, és most is ezt teszi. Jelezte: az államtitkár a korábbi ciklusban is a belügyminiszter egyik közvetlen munkatársaként teljesített szolgálatot, éppen ezért, ha Pintér Sándor a saját munkájának segítése érdekében így döntött, akkor nyilvánvalóan ezt átgondolta, „ekképpen illik tiszteletben tartani ”. Kocsis Máté megjegyezte azt is: Tasnádi László életrajza a korábbi években is ismert lehetett mindenki számára, tehát nem érhetett meglepetésként senkit.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!