Kevesebb elvtárs és több barát – ez kell az ellenzéknek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Választások után – ellenzéki stratégiák elnevezéssel tartott kerekasztal-beszélgetést az MSZP, az LMP, az Együtt–PM és a DK.

WA
2014. 06. 19. 15:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karácsony a jelenlegi helyzetben követendő stratégiáról úgy fogalmazott: „most nem annak van itt az ideje, hogy fogjunk össze gyorsan, mert itt van Orbán Viktor, hanem hogy nézzünk mélyen magunkba”. Szerinte intellektuálisan kiürült a baloldal Magyarországon, újragondolandó a 80-as években fogant baloldali elitista modernizációs politika. Mozgalmi típusú pártot kell építeni, hogy ledolgozzák azt a hitelességi válságot, amibe a baloldal került.

Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója szerint az ellenzéki pártoknak keresniük kell a közös nevezőt, hogy az önkormányzati választásokon legyen sikerélményük. Magyarországnak „maffiamentes” politikai rendszerre van szüksége, és ezt az ellenzéki együttműködéssel lehet elérni – hangoztatta a DK-s politikus.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.