Pécsi magasház: egy évig tarthat a bontás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az elbontáshoz emeletenként kilenc napra és akár 20 teherautóra is szükség lehet.

NT
2014. 07. 31. 18:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Baranya Megyei Kormányhivatal a veszélyessé vált épületre tavaly ősszel adott ki bontási határozatot, amely ez év elején vált jogerőssé. Maros József építőmérnök, statikus korábban az MTI-vel azt közölte: az építmény bontása, elemeinek, törmelékeinek elszállítása egymilliárd forintba is kerülhet. A 80 méter magas épület 20 ezer tonnányi vasbetonból épült, ez mintegy 1500 vagonnyi törmeléket jelenthet – ismertette. Hozzátette, 2003-ban az épületet azzal az igénnyel erősítették meg, hogy lakóházként, kollégiumként, idősek otthonaként vagy irodaépületként hasznosulhasson. A számítások eredménye azonban mindig az volt, hogy a ház rekonstrukciója és fenntartása többe kerülne, mint újat emelni a helyén.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.