Tóbiás József az MSZP új elnöke

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Hír TV információi szerint Tóbiás Józsefet választották meg a szocialista párt új elnökének.

WL
2014. 07. 19. 9:34

Kiemelte, annyira senki nem lehet optimista, hogy az új pártvezetéstől csodát várjon az őszi önkormányzati választáson, ahol ettől függetlenül az MSZP-vel szembeni minimum elvárásnak a jelenlegi pozíciók megtartását nevezte.

A szocialista politikus szerint a siker eléréséhez legalább egy évre lesz szüksége a pártnak, ahhoz „nem az irodában kell ülni, hanem ki kell menni az emberekhez”.

Gőgös Zoltán hangsúlyozta, a vidéki lakosságnak a foglalkoztatás növelése adhat reményt, ennek érdekében pedig „vissza kellene venni a 70-es évek programjait”. Ez azt jelenti, hogy vidéken nemcsak mezőgazdaságból lehet megélni, hanem például „varrodából, lakatosüzemből, műanyagablak-gyártásból, építőiparból, fuvarozásból” – fejtette ki a volt vidékfejlesztési államtitkár, majd megjegyezte: azt remélik, hogy a vidéki lakosság „átvészeli” a következő négy évet és utána egy új baloldali kormánnyal közösen új jövő építésébe kezdhetnek.

Az MSZP elnökhelyettesi pozíciójára egyedüliként jelölt Gőgös Zoltán jó jelnek nevezte a párt vezető tisztségeire jelentkezők magas számát, mivel szerinte az azt mutatja, hogy „mindenki dolgozni akar”.

„Azt tudták, hogy a hármas metrót is meg kell újítani?” – kérdezett vissza Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke a pártja megújításának szükségességét firtató kérdésekre, majd elsietett.

Gúr Nándor, az MSZP egyik jelenlegi alelnöke, akit nem jelöltek újra tisztségére, ugyanerre a kérdésre azt válaszolta, bár vannak korrigálandó kérdések, pártjának alapvetően a megkezdett munkát kell folytatnia.

A sajtóinformációk szerint az MSZP alelnöki posztjára pályázó Kovács László azt mondta, reményei szerint a kongresszus személyi döntéseivel jelzi, hogy az MSZP elkötelezett olyan változtatás mellett, amelyek az „Orbán-rendszerrel” szemben biztosítják a szociáldemokrata értékek érvényesülését.

Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke azt mondta: az MSZP-nek feltételezhetően olyan új vezetése lesz, amely kész megállapodni más szereplőkkel az őszi önkormányzati választási siker érdekében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.