időjárás 6°C Ferenc , Olívia 2022. december 3.
logo

Augusztus 24-én véget ér a főszezon

TK
2014.08.24. 18:20

Hétfőtől az utóidényre érvényes menetrend szerint közlekednek a balatoni hajók.

A kompok Szántódról 6.40 és 20.40 között, Tihanyból 7.00 óra és 21.00 óra között indulnak, negyvenpercenként. Sétahajók továbbra is indulnak több állomásról is, valamint közlekedik a gyorshajó Siófok–Balatonfüred–Tihany–Siófok-útvonalon. Halmos Gábor vezérigazgató tájékoztatása szerint a hajózási főszezon ugyan augusztus 24-én véget ér, de az utószezoni programok is számos hajózási programot kínálnak.

Az idei év és a nyár kedvezően alakult a hajózási társaságnak, a balatoni kikötők forgalma a tavalyi évhez képest átlagosan 25-30 százalékkal nőtt. A jó eredmény egyebek közt a sokszínű hajózási programoknak, a kibővült flottának, a bővített hajójáratoknak, az intenzívebb marketingmunkának, illetve a hajózási szolgáltatások színvonalának köszönhető a vezérigazgató szerint. Minden hajójárat majdnem teljes kapacitáskihasználtsággal szállította az utasokat a Balatonon.

A balatoni településeken számos színvonalas rendezvény, fesztivál csábította a turistákat, akiknek száma ennek köszönhetően is több volt, mint egy évvel ezelőtt – közölte a vezérigazgató, aki emlékeztetett arra is, hogy idén nem emelte az árakat az önkormányzati tulajdonban lévő társaság, és bevezették a kedvezményes családi jegyet is.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.