időjárás 5°C Ferenc , Olívia 2022. december 3.
logo

Kórházba szállították Zuschlag Jánost

NT
2014.08.07. 13:47

Kórházba került Zuschlag János volt szocialista képviselő, írja az Origo.

A portál információi szerint Zuschlag „paranoid depressziója” miatt szorult egészségügyi ellátásra. A Storyonline-ra hivatkozva azt írják, „Zuschlag János pánikbeteg, pszichológus kezeli, néhány napja pedig olyan rosszul lett, hogy be kellett vinni a pszichiátriára”.

Az MNO megírta, korábban börtönbüntetésre ítélt egykori politikust itthon sehol sem alkalmazták, ezért úgy döntött, hogy a feleségével együtt kétkezi munkából fognak megélni, lángost sütnek majd a horvát tengerparton. „Függetlenül attól, hogy sok milliót visszafizettem, sok millió még az adótartozásom, amit bevétel híján nem tudok törleszteni” – mondta Zuschlag.

„A családom is tönkrement miattam. De nem adom fel, azt találtuk ki a feleségemmel, hogy kimegyünk Horvátországba, és a tengerparton fogunk lángost sütni és árulni. Rövidesen indulunk, egy tízéves lakókocsiban fogunk lakni a gyerekünkkel együtt” – tette hozzá az egykori politikus.

Ismert, Zuschlag könyve március 10-én jelent meg, a volt szocialista országgyűlési képviselő egyebek között azt állította benne, hogy miután 2004-ben lemondott a képviselőségről, 2006-ban képviselőjelöltnek választották a kiskunhalasi MSZP-ben, majd megállapodott vezető szocialista politikusokkal, hogy visszalép, és ezért ötvenmillió forintot kapott egy nejlonszatyorban. A könyv megjelenésekor adott interjúban a börtönből nemrégiben szabadult férfi arról is beszélt, hogy amikor a Gyurcsány Ferenc vezette Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban ő intézte a pályázati ügyeket, volt olyan pályázat, amelynek nyernie kellett, és erről a miniszter is tudott.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.