A tervek szerint a fogyasztóvédelmi hatóságot megerősítik, a békéltető testületeket pedig olyan intézkedésekkel segítik, amelyek hatékonyabbá teszik a munkájukat – mondta el Koszorús László, hozzátéve, hogy már vizsgálják ennek jogszabályi lehetőségeit.
Évente mintegy 100 ezer panasz érkezik a fogyasztóvédelmi hatósághoz, ennek 20-25 százaléka a közüzemi díjakkal, illetve a számlák értelmezésével kapcsolatos, ezért a rezsipontokra az eddigieknél is több figyelmet fordítanak majd.
A fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárság munkatársai a tervekről a következő hetekben személyesen tájékoztatják a fővárosi hatóság és a 19 megyei felügyelőség vezetőit. Az első találkozó Nyíregyházán volt, a következő pedig augusztus 26-án Veszprémben lesz.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!