Az elszabadult Falusnak aztán hiába könyörögnek

Hiába kéri a baloldali összefogás egyik szereplője az ellenkezőjére, Falus Ferenc szerepelni akar a gyurcsányi párt szombati rendezvényén.

MNO
2014. 09. 02. 15:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyszer már befürdött önállóskodásával a baloldali összefogás főpolgármester-jelöltje, Falus Ferenc, ennek ellenére most ismét önállósítja magát.

A Hír TV úgy tudja, a volt tiszti főorvos az Együtt–PM társelnökének, Szigetvári Viktornak a határozott kérése ellenére is fel akar szólalni szombaton a Demokratikus Koalíció által szervezet Ellenállás napja elnevezésű rendezvényen.

A Hír TV szerint jelenleg is aktív tárgyalások folynak arról, hogy Falus Ferenc színpadra álljon szombaton. Az ügy hátterének érdekes motívuma, hogy a Gyurcsány-párt szombati kormányellenes demonstrációján az MSZP is részt vesz – tehát csak az Együtt–PM nem.

Közben az MSZP is „szorongatja” Falust: Tarlós István kihívójának támogatásáért a szocialisták bizonyos árat kérnek: Horváth Csaba II. kerületi MSZP-s polgármesterjelölt a Hír TV-nek erről azt mondta, a jelölt nem szabhat feltételeket számukra, azt várják az egykori tiszti főorvostól, hogy a fővárosi MSZP programját képviselje az őszi önkormányzati kampányban.

Falus Ferencnek hivatalosan még nem gyűltek össze a jelöltséghez szükséges ajánló aláírásai.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.