Falus Ferenc újragondolná a fekvőrendőrök használatát

Szerinte együttműködésre épülő közlekedési koncepcióra van szükség.

KG
2014. 09. 20. 11:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Együtt–PM jelöltje, akit az MSZP és a DK is támogat az önkormányzati választáson, erről szombaton, az autómentes nap alkalmából beszélt újságíróknak, Budapesten. Hangsúlyozta, a közlekedést nem egymás ellen kell szervezni, hanem „együtt kell működnie az autósoknak, a gyalogosoknak, a kerékpárosoknak, a rollerosoknak és a gördeszkásoknak”.

Falus Ferenc szerint ehhez évente több ezer P+R parkolót kell építeni a külvárosokban, ahonnan ideiglenes gyors buszjáratokkal lehetne elérhetővé tenni a várost. A politikus elmondta, újra kell gondolni a fekvőrendőrök alkalmazását is. „Próbálják ki egyszer, törött lábbal, egy mentőautóban, hogy milyen azon keresztül menni” – fogalmazott, majd hozzátette: nem feltétlen tartja megfelelőnek azt sem, ha kerékpárút céljából az „út szélén van egy vékony csík”.

A sajtótájékoztatón részt vett Kiss Róbert, az MSZP, a DK és az Együtt–PM közös VI. kerületi polgármesterjelöltje is, aki elmondta, megválasztása esetén fellép a Városliget kormány által tervezett beépítése ellen. Szólt arról is, hogy a kerület vezetőjeként szeretné elérni, hogy a Podmaniczky utca és a vasút közötti területből parkot alakítsanak ki, emellett a városrész társasházaiban támogatnák „úgynevezett zsebparkok” létrehozását, amely az épületben lakók közösségi életét segítené.

Falus Ferenc kérdésekre válaszolva kijelentette, az áprilisi országgyűlési választások alapján magát tartja a legesélyesebb ellenzéki főpolgármester-jelöltnek, ezért nem lép vissza semmilyen más indulóval szemben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.