Gyurcsány átverte Bokrost?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Liberálisok jelöltje szerint a DK elnöke mozgatja a háttérből a szálakat.

MNO
2014. 09. 30. 9:58

(Makay Zsolt, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség elnöke)

Bokros nemcsak az Együtt–PM szövetséget osztotta meg, hanem a szocialistákat is, akiket ugye Szigetvári szintén „beígért” a támogatói közé. Az MSZP fővárosi párttanácsa beállt Bokros mögé: elnökük, Kunhalmi Ágnes sajtónyilatkozatában azzal érvelt, hogy a „kialakult helyzetben akkor van a legnagyobb esély a változásra Budapesten, ha a Liberálisok, az LMP és a PM is egy demokrata jelöltet támogat”. Tóbiás József MSZP-elnök viszont – pár perccel Kunhalmi Ágnes nyilatkozata után – a Jókai utcai MSZP-székház előtt újságíróknak azt mondta, a párt országos elnöksége nagyon sajnálja, hogy a budapestiek nem szavazhatnak az MSZP főpolgármester-jelöltjére. Ezért a felelősség a jelölőszervezetet és a Demokratikus Koalíciót terheli – jelentette ki. Ismert: már a Falus–Bokros-cseréről szóló sajtótájékoztatón sem képviselte magát az MSZP semmilyen szinten.

Az MTI azon kérdésére, mit javasol a baloldali választóknak, szavazzanak-e Bokros Lajosra, az MSZP elnöke közölte, azt javasolja, hogy ha változást akarnak, akkor szavazzanak a baloldali, a baloldali pártok által javasolt polgármesterjelöltekre és képviselőjelöltekre. Arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti-e, hogy a főpolgármesteri szavazólapot ne töltsék ki, ha azon nincs baloldali jelölt, Tóbiás József azt mondta: ilyet nem tud mondani, azt eldöntik a budapestiek.

Bodnár Zoltán, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje is értékelte a kialakult helyzetet az Egyenes beszédben. Szerinte a szálakat igazából Gyurcsány Ferenc mozgatja a háttérből. Úgy látja, hogy a DK elnöke léptette vissza Falus Ferencet, „ebben a körben Szigetvárinak már nem osztottak lapot” – mondta. Hozzátette: információi is vannak arról, hogy Gyurcsány döntött a visszalépésről. Azt is közölte, hogy a DK elnöke őket is megkereste vasárnap, és az volt a kérése, hogy Bodnár lépjen vissza Bokros Lajos javára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.