Hagyó emberei „új nokiás dobozokban reménykednek”?

A Fidesz megdöbbent.

NT
2014. 09. 25. 13:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypárt csütörtökön azt közölte az MTI-vel: az Együtt–PM azzal a Hajnal Zsolttal dolgozik együtt, akinek cége a Hagyó-per egyik érintettje. Hajnal cégei százmilliós nagyságrendben „lapátoltak ki pénzt a Gyurcsány-kormánytól és Hagyó Miklós idején a BKV-ból” – írták.

A Fidesz egyértelműnek nevezte, hogy az Együtt–PM a budapesti önkormányzatokban ismét Hagyó üzlettársait kívánja helyzetbe hozni. Hagyó Miklós emberei nyilvánvalóan azért segítik az Együtt–PM kampányát, mert „újra zsíros megbízásokban, új nokiás dobozokban reménykednek” – fogalmazott a párt, hozzátéve: az Együtt „lepaktált Hagyó embereivel”, ismét a kezükbe adnák a fővárosi cégeket és önkormányzatokat. Kiemelték: „a budapestiek nem kérnek újra az Együtt–PM paravánja mögé bújtatott Hagyó-korszakból”.

A Magyar Nemzet korábban arról írt: Juhász Péter, az V. kerület baloldali polgármesterjelöltje kampányának egyik szervezője és kiadványainak készítője Hajnal Zsolt, a Relatív Reklámügynökség Kft. ügyvezetője. A cikk szerint Hajnal cégei 2004 óta százmilliós nagyságrendben dolgoztak a szocialista pártnak, illetve a balliberális kormányoknak. A lap példaként említi a Leo Burnett reklámügynökséget, amely 2004 végéig 750 millió forintért végzett kommunikációs tanácsadást a kormánynak, és az MSZP-kampány vizuális megjelenésének is ez volt a felelőse.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.