Harmadfokra emelték az árvízi készültséget a Zalán

A folyó vízszintje 24 óra alatt mintegy 80 centimétert emelkedett.

TK
2014. 09. 18. 6:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A folyó vízszintje 24 óra alatt mintegy 80 centimétert emelkedett, reggel hét órakor 335 centiméteren állt. Ezekben a napokban a Zalán nagy tömegű árhullám vonul le.

A Gyékényes–Murakeresztúr–Nagykanizsa vasúti vonalszakaszon csütörtök hajnal négy órakor a vonatközlekedés újraindult, Csömödér-Páka és Rédics, valamint Siófok és Tab között továbbra is vonatpótló autóbuszokkal szállítják az utasokat – közölte a Mávinform. Tájékoztatásuk szerint a Dombóvár–Nagykanizsa, illetve a Szombathely–Pécs, illetve Sopron–Pécs között közlekedő vonatok, valamint az Agram nemzetközi intercity vonatpár utasainak már nem kell vonatpótló autóbuszokra átszállniuk. A Mávinform emlékeztet arra, hogy a korlátozást még kedd hajnalban rendelte el a katasztrófavédelem a kialakult árvízhelyzet miatt.

Továbbra is vonatpótló autóbuszokkal kell utazni a Zalaegerszeg–Rédics vonalon Csömödér-Páka állomás és Rédics között. Itt a mintegy 70 méteren elmosott pályaszakaszt helyre kell állítani, ami a hétvégéig is eltarthat. A közúti hosszabb útvonal és az átszállások miatt 15-20 perces késések előfordulhatnak.

A Kaposvár–Siófok vasútvonalon a Tab és Siófok közötti szakaszt ugyancsak javítják, vonatpótló buszok szállítják az utasokat. Itt várhatóan csütörtök délután végeznek a munkákkal, és akkor újraindulhat a vonatközlekedés a Siófok–Kaposvár vonal teljes hosszán – közölte a Mávinform.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.