Kövér: Erkölcsi kötelesség szavazni menni

A házelnök Balatonkenesén ismertette az elért eredményeket, Kontrát Károly pedig az adósságkonszolidációról beszélt.

NT
2014. 09. 17. 20:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kövér László a devizahitelesek megmentése és a bankok elszámoltatása mellett a rezsicsökkentésre is kitérve közölte: a kormányzat célja, hogy a szolgáltatások területén ne lehessen extraprofitot kivenni az emberek zsebéből.

Az Országgyűlés elnöke az önkormányzati rendszert a rendszerváltás legsikeresebb vívmányának nevezte, melyet 2010-re az akkori kormányzat a működésképtelenség határára sodort. Megjegyezte, a Fidesz–KDNP-kormány által indított intézkedések hatására 2014 második negyedévében 3,9 százalékkal nőtt a nemzetgazdaság teljesítménye, és éves szinten 3 százalék körüli növekedést jósolnak a szakemberek.

Kövér László arra is kitért, ma 4 millió 122 ezer ember dolgozik Magyarországon – beleértve a közmunkásokat is –, ez a mutató 22 éve nem volt ilyen magas. Mint mondta, a cél az, hogy a folyamat folytatásaként eljussunk odáig, hogy mindenki, aki dolgozni akar és hajlandó, annak legyen munkája.

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz–KDNP) kijelentette, az adósságkonszolidáció során 77 millió forint átvállalásával segítette a kormányzat Balatonkenese városát. A település jelenlegi vezetője és egyben Fidesz–KDNP-színekben induló polgármesterjelöltje tervei közt említette a fiatalok településen tartásának fontosságát, amit „elfogadható árú közművesített telkek” vásárlási lehetőségével támogatnának. Tömör István hozzátette, a helyi munkahelyteremtést a városgondnokság fejlesztésével segítenék, így a szükséges karbantartási-felújítási munkálatokat helyi erőből végeznék el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.