Zala megyében már nincs elzárt település, újra megközelíthető közúton az a négy falu, amelyet napok óta víz vett körbe a környékbeli patakok áradása miatt – közölte kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Bödeháza, Gáborjánháza, Szijártóháza és Zalaszombatfa vasárnap óta volt megközelíthetetlen, mert a térségben áradó patakok elöntötték az oda vezető utakat. A katasztrófavédelem és a rendőrség megelőző intézkedésként vasárnap este Szijártóháza és Zalaszombatfa lakóit, összesen 82 embert ki is költöztettek, ők kedd reggel térhettek vissza otthonukba.
Egy idős asszony életét vesztette Szerbia keleti részében hétfőn a heves esőzések miatt keletkezett áradásban – jelentette késő este az RTS állami televízió. A tragédia a Duna jobb partján fekvő, a román határhoz közeli Tekijában történt, amelynek körzetében hétfőn egész nap esett az eső. A nagyjából ezerfős települést a hatóságoknak részben ki kellett üríteniük, a mentéshez helikoptereket is bevetettek.
Tovább csökkent a Rába vízszintje Körmendnél, de a folyó alsó szakaszán, Rumnál és Sárvárnál továbbra is másodfokú a készültség – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kedd reggel a honlapján. A közlemény szerint a napokban harmadfokú készültségi szintet megközelítő vízállásra kell számítani a Rába Sárvár alatti szakaszán, ezért a megyei katasztrófavédelem felkészült az erők és eszközök átcsoportosítására. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedd reggel arról tájékoztatott, hogy Vas megyében hatra csökkent a vízátfolyások miatt lezárt alsórendű útszakaszok száma.
Ötmillió forintos kerettel megkezdte árvízi segítségnyújtását az Ökumenikus Segélyszervezet: a program első szakaszában mintegy félmillió forint értékű adományban részesül ötven rédicsi család. A Zala megyei Rédics település kitelepítettjeinek visszaköltözését segítő első körben a segélyszervezet félmillió forint értékű adományt ad át kedden ötven árvízkárosult családnak – tájékoztatta közleményben az MTI-t a szervezet.
A segélycsomagok fertőtlenítő- és tisztítószereket, valamint takarításhoz szükséges eszközöket tartalmaznak, köztük súrolószert, mosogatószivacsot, mosogatószert, lefolyótisztítót, kézfertőtlenítőt, szappant, törlőkendőt és felmosórongyot. A 1353-as adományvonal hívása mellett a segélyszervezet munkáját átutalással, csekkbefizetéssel vagy online adományozással is lehet segíteni. A szervezet csekkjei megtalálhatók a nagyobb postahivatalokban.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!