Németh Szilárd: A legatyásodott baloldalnak a pénz kell

Csepel fideszes polgármestere keményen nekiment az MSZP-nek, a DK-nak és az Együtt–PM-nek.

MNO
2014. 09. 12. 9:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fideszes politikus erről az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ír, kiemelve, hogy 2010-ben 3,8 milliárd forintos költségvetési hiánnyal és 10 milliárd forintos vagyonvesztéssel sújtva vették át a főváros XXI. kerületét, beavatkozásuk nélkül pedig Csepel az év végére fizetésképtelenné vált volna.

Németh Szilárd szerint ezt követően évente több mint kétmilliárd forintot takarítottak meg a korrupciógyanús szerződések megszüntetésével és a pénzügyek rendezésével, így négy év alatt a hiányból 1,4 milliárd forintos költségvetési többlet keletkezett. Az önkormányzat a megtakarításokból kifizethette adósságait, valamint évtizedek óta várt fejlesztésekbe kezdhetett – fejtette ki a politikus, aki szerint így újulhattak meg a kerületben található utak és lakóházak, továbbá így épülhetett 52 kilométer hosszan csatorna és újulhatott meg uszoda.

„A gatyáig eladósodott MSZP, DK és Együtt–PM Szövetséget kötöttek arra, hogy ismét megkaparintsák a csepeli adófizetők pénzét, és pártjaik pénzéhségét csillapítsák az általunk rendbe tett költségvetésből, az általunk gyarapodásnak indult vagyonból” – értékeli Németh Szilárd. A fideszes polgármester szerint a baloldal polgármesterjelöltje, Horváth Gyula korábban „alpolgármesterként csak a Csepeli Kórház bezárásában és a ferencvárosi gettók áttelepítésénél jeleskedett”, míg a „pénzügyi bűncselekményekkel vádolt Szenteczky János” nevéhez a kerület 10,2 milliárd forintos vagyonvesztése köthető szorosan.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.