Szigetvári hosszasan ostorozza Gyurcsányt

Alaposan kiosztja a DK-elnök Gyurcsány Ferencet Szigetvári Viktor, az összeborulás bajnaista erős tagja.

MNO
2014. 09. 10. 16:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szigetvári Viktor Együtt-vezető kritika alá vette blogjában Gyurcsány Ferenc minapi interjúját, amelyet a Cink.hunak adott. Az elemzés szerint a bukott miniszterelnök „prófétai hevület és tárgyszerű realizmus között ingadozik”, és sérelmes az a kijelentés is, amely a DK-n kívül minden más balliberális politikai formációt alkalmatlannak nyilvánít az igazság képviseletére.

Gyurcsány Szigetvári szerint „nem együttműködést, nem kompromisszumot, nem több pártból egyesülő nagyobb pártot szeretne, hanem egy balközép ellenzéki pártot. A DK-t.” Bajnai embere jelzi, „egymás kiszorítása révén kormányváltás biztosan nem lesz”, és felteszi a kérdést: ha Gyurcsány Ferenc „nem hisz a 2018-as győzelemben, akkor miért akar összefogni”.

Szigetvári támadja Gyurcsány azon tévedését is, mely szerint csak a DK rezsicsökkentés-ellenes. „Nem, éppen ő nem figyel a többiekre” – fogalmaz. Úgy látja, a választók „nem látnak még érvényes alternatívát, sem a mi pártunkban, sem Gyurcsány Ferenc pártjában, sem pedig másban”.

Kategorikusan kijelenti Gyurcsánnyal szemben: „nem igaz, hogy csak egy párttal lehet legyőzni Orbán Viktort. Nem igaz, hogy ezt így és most kell rendezni. És nem igaz, hogy nem lehet győzni 2018-ban. Szemben Gyurcsány Ferenc hitszerűségnek álcázott defetista realizmusával meggyőződésem, hogy le lehet váltani 2018-ban az Orbán-kormányt. Ehhez a megosztó és kirekesztő politizálási gyakorlattal kell szakítani.”

„A másik igazságának el nem ismerése, a másik részszempontjaira való figyelem hiánya elfogadhatatlan. [ ] Kevesebb ítélet, kevesebb megsemmisíteni akaró kiszólás, kevesebb zsigeri válasz kell” – zárja blogbejegyzését Szigetvári Viktor.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.