Az önök döntése vádakon alapul, nem?
– Az, hogy kit engedünk be az országunk területére, az a rendelkezésünkre álló információk mentén kialakított véleményünkre alapozott döntés végeredménye. Nem vádolunk senkit, hiszen nem mentünk a médiához, nem osztottunk meg neveket, még csak a területeket sem azonosítottuk publikusan, hogy hol dolgozhatnak az érintettek. Annyit mondtunk, vannak személyek, akik nem léphetnek be az Egyesült Államok területére, mert az információink alapján ezt a döntést hoztuk.
A megállapítás tény vagy vélemény?
– A döntés egy tény, amelyet hiteles információk alapján hoztunk.
Az ön jelenlétét a vasárnapi tüntetésen sokféleképpen interpretálták. Nem gondolja vagy érzi azt, hogy ha az amerikai kormány legmagasabb helyi képviselője együtt menetel a tüntetőkkel, akkor ezzel beavatkozik a belpolitikába?
– Ahogy már korábban említettem más fórumokon is, sok más eseményen is részt veszek. Vannak olyanok is, amelyeket az oldalvonalról nézek, olyanok, ahol együtt mozgok a történésekkel. A békemeneteken is ott voltam. Ott voltam Horthy Miklós szobrának avatásán a Szabadság téren, de ez nem azt jelentette, hogy résztvevője vagy támogatója lennék ezeknek az eseményeknek. A vasárnapi tüntetésen nem mutattam magam publikusan, hogy nehogy azt éreztessem, hogy kiállunk a tüntetés céljaiért. A hangulat és a résztvevőszám érdekelt. Diplomataként ez nem baj. Vannak dolgok, amikben részt is veszünk, ilyen például a Pride nevű melegfelvonulás, ahol teljesen jelen voltunk vagy az Élet menete Auschwitzban is ilyen esemény volt – amit támogatunk –, vagy a roma holokausztról való megemlékezés is ilyen volt. De vannak kormánymegemlékezések is, mint például a Mindszenty-szobor megkoszorúzása is.
Ettől eltekintve nem gondolja, hogy a jelenléte egy ilyen tüntetésen felborzolja a kedélyeket és beleszól a magyar politikába?
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!