Elnapolták a tárgyalást a moszkvai ingatlanügyben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az egyik védő indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla döntéséig a bíróság ne folytasson bizonyítási eljárást.

NT
2014. 10. 08. 11:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Székely Árpád volt nagykövetet különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, Horváthné Fekszi Márta államtitkárt hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással vádolták meg. Az MNV Zrt. korábbi vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst, értékesítési igazgatóját, Császy Zsoltot, valamint a cég akkori két vezető beosztású és egy beosztott munkatársát társtettesként elkövetett bűnpártolás és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségével vádolja az ügyészség.

A Budapest Környéki Törvényszék – mielőtt tárgyalni kezdte volna az ügyet – tavaly május 30-án felfüggesztette az eljárást, mert megítélése szerint olyan bizonyítékok beszerzésére volt még szükség, amelyek nélkül érdemben nem bírálható el a cselekmény.

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője idén februárban a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, hogy megérkeztek a válaszok a jogsegélykérelemre az ügyben, így folytatódhat az eljárás. Azt mondta, a beszerzett információk igazolják a gyanút, hogy az ügylet során 100 millió dolláros rés mutatkozik. (Ennyivel többért – 3,5 milliárd rubelért – vásárolta meg az orosz állam az ingatlant, mint amennyiért a magyar fél eladta.)

Székely Árpád, Fekszi Márta, Tátrai Miklós és Császy Zsolt nyílt levelükben visszautasították a főügyész állításait. Egyebek mellett azt írták: az orosz ügyészség levele alapján az orosz kormány által az orosz cégnek kifizetett orosz közpénz került offshore számlákra, aminek „Magyarországhoz a világon semmi köze nincs”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.