A Válasz.hu cikke szerint a National Policy Institue-nak van például a Ku-Klux-Klanhoz köthető tagja, de olyan is, aki szerint az amerikai illegális bevándorlás problémáját a tömeges deportálás orvosolná. Érdekesség továbbá, hogy a National Poicy Institute tavaly a második legnagyobb washingtoni kormányzati épületben, a The Ronald Reagan Buildingben tartotta, tarthatta konferenciáját.
Ismeretes, Pintér Sándor belügyminiszter szeptember 29-én betiltotta az NPI október 3. és 5. közötti, Budapestre tervezett konferenciáját, és utasította az országos rendőrfőkapitányt, hogy kezdeményezze beutazási és tartózkodási tilalom elrendelését a tanácskozás előadóival szemben. Erre azután került sor, hogy Orbán Viktor vasárnap utasította a belügyminisztert, hogy minden rendelkezésére álló törvényes eszközzel akadályozza meg a konferenciát.
Bár a kongresszus ellen többen is tiltakoztak az elmúlt hetekben, a rendezvény belügyminisztériumi betiltása ellen a Jobbik és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is felemelte a szavát – a TASZ emellett elítélte a tervezett rendezvényt –, mondván: a kormány megsérti a véleménynyilvánítás szabadságát és a résztvevők szabad mozgáshoz való jogát. A belügyminiszter álláspontja szerint azonban a nyíltan rasszista ideológiai alapokon álló szervezet tervezett konferenciájának előadói a fajelmélet hirdetői, véleménynyilvánításuk az alaptörvénybe ütközik.
André Goodfriend, az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője a Hír TV-nek nyilatkozva szerdán üdvözölte, hogy a magyar kormány nem támogatja azokat, akik faji vagy etnikai intoleranciát hirdetnek. Hozzátette ugyanakkor, ezek a csoportok az Egyesült Államokban kifejthetik a nézeteiket, az ehhez való jogukat ugyanis biztosítja az amerikai alkotmány első kiegészítése.
Érdekesség, hogy korábban Barack Obama amerikai elnök a globális problémákkal foglalkozó Clinton Alapítvány New York-i tanácskozásán mások mellett Magyarországot is a civileket korlátozó országok között említette.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!