Hende jelentős katonai béremelést jelentett be

A honvédelmi tárca jelentős emelést tervez, már a jövő évtől „ugrásszerű” javulás jön a katonák életében.

BuL
2014. 10. 21. 7:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszter azt mondta: számokról még nem beszélhet, mivel a kormány még dolgozik a költségvetésen, de úgy gondolja,jelentős eredményt fognak elérni ezen a téren.

Közölte, a kormány „igen intenzíven” dolgozik azért, hogy a jövő évtől gyorsított ütemben be tudják vezetni azt az életpályamodellt, amely a méltó illetményen felül egyebek között nyugdíjkorig tartó kiszámíthatóságot, garantált előmeneteli rendszert, megfelelően támogatott lakhatást, képzést, továbbképzést biztosít.

Ez szükséges ahhoz, hogy meg tudják tartani és tovább tudják erősíteni azt a „kiemelkedően képzett és elkötelezett személyi állományt, amely ma a Magyar Honvédséget jelenti” – hangoztatta Hende Csaba, aki szerint most, amikor a walesi NATO-csúcs döntéseinek megfelelően felgyorsítják a honvédség modernizációját, legfőbb ideje, hogy ezt a folyamatot a legfontosabbal, az emberrel kezdjék.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.