Hosszabb nyitva tartás, sűrűbben közlekedő járatok a halottak napi hétvégén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Mindenszentek ünnepe Magyarországon 2000-ben, ötven év elteltével lett ismét munkaszüneti nap.

tt
2014. 10. 31. 16:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vidéki nagyvárosokban szintén nagy forgalomra kell számítani a temetők környékén. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata közleményében kiemelte: az autópályákon, autóutakon, főútvonalakon, lakott területen belül, valamint a temetők környékén egyaránt fokozottabb rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők; a rendőrök elsősorban a közúti forgalmat segítik, de a rendőrség közrendvédelmi és bűnügyi szolgálata fokozott ellenőrzéseket tart. Az ORFK közleményében kitért arra is, hogy ezekben a napokban számos ideiglenes parkolóhelyet jelölnek ki, illetve esetenként forgalomkorlátozást rendelnek el. A rendőrség ezért mindenkitől azt kéri, hogy ne megszokásból közlekedjen, figyelje a közúti jelzéseket, és ha teheti, a híradásokból és a honlapok segítségével már indulás előtt tájékozódjon a várható változásokról.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.