A panelfelújításokról azt mondta, hogy legkésőbb január elején megjelennek a hőszigetelési, lakótelep-felújítási programok. A 2014–20-as uniós fejlesztési forrásokról közölte, hogy jelentős forrást fognak biztosítani a megyei jogú városoknak és a megyei közgyűléseknek. Kitért arra is: nagyon sok pénzt fordítanak arra, hogy kevesebb energiát használjanak fel a lakások, de a cégek is, tehát lesznek energiatakarékossági programok a vállalkozások számára is.
A fejlesztési források elosztásáról kijelentette: azokhoz a városokhoz mennek majd pénzek, ahol van együttműködési készség a település és a kormányzat között. „És itt fair együttműködésre gondolok, igazi, őszinte együttműködésre. [ ] Elvárjuk az együttműködés jegyében, hogy ne egymást fúrjuk, ne azon járjon az esze egyetlenegy városvezetőnek sem, hogy miként tudjon a kormány alá tenni, hanem próbáljunk együttműködni egymással.”
A miniszterelnök ezután Makón tartott utcafórumot, egy padra állva szónokolt a több száz résztvevő előtt. Azt mondta: látja, hogy a városban az élet továbbra is nehéz, de ha a városvezető és a kormány között jó együttműködés alakul ki, akkor a településen új korszakot tudnak nyitni.
„Ez egy komoly város volt. Ez a város egy tekintélyes hely volt. Ez élvezhette az egész ország tiszteletét. És semmi okát nem látom annak, hogyha van mozgékony elszánt városvezetés, van jó parlamenti képviselő és van jó kormány, akkor miért ne nyerhetné vissza régi fényét Makó. Meggyőződésem, hogy ez csak rajtunk múlik. Én segítséget kérek ehhez Önöktől, azt kérem, hogy támogassák a jelöltjeinket, úgy, ahogy tették ezt a parlamenti választáson is” – fogalmazott a kormányfő.
A Nézőpont Intézet a most vasárnap esedékes önkormányzati választás eredményét jósolta meg. Ez alapján a kormánypártok behúzhatják a fővárost, és megyei szinten is jól fognak szerepelni.
Új ciklus kezdődik az önkormányzatok életében, és új korszakot nyithatnak a makóiak is – jelentette ki Orbán Viktor a Promenád.hunak és a Rádió 7-nek adott keddi interjújában. A kormányfő telitalálatnak nevezte Farkas Éva, a Fidesz–KDNP makói polgármesterjelöltjének programját, és hangsúlyozta, a kormány közel húszmilliárd forint értékben hajlandó lesz elkötelezni magát egy ilyen program mellett.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!